Juhász István
Juhász István az 1990-es évek elejétől Kiskunfélegyháza kulturális életének meghatározó alakja. Lelkiismereti kötelességének tartja Petőfi és Móra szellemi és erkölcsi példájának felmutatását, az egyetemes magyar kultúra értékeinek népszerűsítését.
Rendszeresen tart irodalmi és történelmi tárgyú előadásokat, vállalja a város kultikus helyszínein megszólalásaival a közösségi emlékezet ébrentartását.
Petőfi kultuszának ápolója; a költő iránti rajongása töretlen. Számos előadás, publikáció, megjelent könyv jelzi példaértékű szépirodalmi munkásságát.
Utam Petőfihez
A II. világháború második évében, 1940. november 13.-án születtem Kiskunfélegyházán. Felmenőim apai és anyai ágon városalapítók voltak. Apai ágon Juhász András féltelkes gazda, anyai ágon Sárkány István zsellér.
Még nem jártam iskolába, amikor már kívülről, ahogy a franciák mondják „par”, azaz „szív szerint” tudtam az Anyám tyúkját, a Füstbe ment tervet és a Talpra magyart.
Első kutyám Petőfinek köszönhetem. Amikor megtanultam az Anyám tyúkját, kiskutyát kértem, hogy beszélgethessek vele, mint Petőfi a Morzsával. (Azóta is van kutya a házunkban.)
Az elemi négy osztályt a híres félegyházi Tanítóképző gyakorló iskolájában végeztem el. Másodikos elemista voltam, amikor 1948-ban az iskolai ünnepségen elszavaltam a Nemzeti dalt. Szamosfalvi Imre tanító bácsi jutalmul megsimogatta jó illatú kezével az arcom, és azt mondta: „Petőfi Sándor büszke rád!”
Szüleimnek könnybe lábadt szemmel meséltem el. Édesapám férfiasan kezet fogott velem, édesanyám össze-vissza csókolt. Apai nagymamám a sparhelt mellett a könnyeit törölgette a kötényével… Én voltam az első unokája…
Az általános iskola felső osztályait a Szent János téri Általános Iskolában végeztem el. (1950-ben a tér nevét „Szabadság térre” változtatta a városi tanács.) Az iskola legendás magyartanára Pusztaszeri Sándor (Puszta bácsinak becéztük), minden évben rendezett szavalóversenyt.
Nyolcadikos koromban Petőfi: A gólya című versét választottam. Megdicsért a zsűri, hogy szöveghiba nélkül szavaltam el a hosszú verset. Jutalmul egy szovjet-orosz író regényét kaptam. „Távolban egy fehér vitorla”– ez volt a címe. Néhány oldal elolvasása után letettem. Helyette A kőszívű ember fiait és a Sándor Mátyást olvastam. És elolvastam Illyés Gyula: „Petőfi Sándor” című könyvét, amely hatalmas lendülettel röpített Petőfi Sándor felé!
Gimnáziumi tanulmányaimat a Petőfi Sándor Gimnáziumban végeztem el. Nagy hatással volt rám igazgatóm, dr. Mezősi Károly, országosan ismert irodalomtudós, Petőfi kutató, és Illésy István, a magyartanárom, aki Babits Mihály leghosszabb versét, a Jónás könyvét kívülről szavalta el nekünk, az utolsó tanítási órán – útravalóul.
A szegedi József Attila Tudományegyetemen ( most Szegedi Tudományegyetem) szereztem magyar–történelem szakon tanári diplomát, 1965-ben.
1962-ben egy szemináriumi előadáson, büszkén számoltam be arról, hogy dr. Mezősi Károly levéltári okmányokkal bebizonyította, hogy A helység kalapácsa főszereplőinek, a „lágyszívű kántornak”, és a „fondorlelkű egyházfinak” a mintái valóságos félegyházi emberek voltak: Nemesi Mihály harangozó és Szabó Ferenc kántor. Innentől még közelebb került szívemhez ez a kacagtató népi történet, amelynek nyelvi humora párját ritkítja a magyar irodalomban.
Néhány évtől eltekintve, közel negyven évig a Móra Ferenc Gimnázium magyartanára voltam. Iskolám névadójának kultuszát szívvel-lélekkel ápoltam, és egyre elmélyültebben Petőfi Sándor költészetével, sorsával foglalkoztam. Szinte minden Petőfiről szóló könyvet áttanulmányoztam, és hozzákezdtem saját könyveim megírásához.
Első könyvem: „Nyomok az időben” címmel 2009-ben jelent meg. Életemről, pályámról szól. Több fejezetet Petőfinek szenteltem benne.
Ezután csak Petőfiről szóló könyveim jelentek meg:
- „Szolgáltam én Mars uramnál” (2009)
- Még közelebb Petőfihez (2009)
- A szerelmes Petőfi (2011)
- Szerelem a síron túl is (2018)
- Történetek Petőfi Sándor életéből (2019)
- Írások Petőfi Sándorról (2022).
Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár
Amikor egy kedves diákom, aki József Attiláért rajongott, megkérdezte:
„miért szeretem Petőfit?”
ezt válaszoltam:
mert az élet, a szabadság, a szerelem, az igazság költője volt;
mert verseiben megteremtette azt a szellemi hazát, amelyben otthonra talál a világban élő minden magyar;
mert gyűlölte a közömbösséget, hitt a cselekvés értelmében;
mert nagylelkű volt;
mert hűséges volt;
mert megírta a „János vitézt”, amely arról győzött meg, hogy a jók elnyerik jutalmukat;
mert megírta a „Nemzeti dalt”, amely nem hagyja a rabságba beletörődni a magyart;
mert megírta a szeretet verseit; a „Füstbe ment tervet”, az „István öcsémhez-t”, „A jó öreg kocsmárost”;
mert utat és példát mutatott a tartalmas élethez;
mert az élet szeretete sugárzik verseiből…
Hiszem, amit a drága barát, Arany János hitt: „Amit adál, abból semmi sincs elveszve, Firól-fira szállsz te, mint egy közös eszme.”
„Jó volna”– mondtam a kedves gimnazista lánynak, „üdvösen jó volna, ha Petőfi Sándor fényes szavai igézetében gondolkodnánk: a hazáról, a szabadságról, a szerelemről, a szülői–testvéri–baráti szeretetről, a természetről… Egy szóval: az Életről.”
Boldog vagyok, hogy igehirdető apostola lehettem!
Juhász István (a Móra Ferenc Gimnázium Pilinszky-díjas magyartanára, Kiskunfélegyháza Díszpolgára)
Kiskunfélegyháza, 2022. július 31.