szeljaroballadas

Az együttesről

A Széljáró Balladás együttes népzenei és modern dallamvilágot egyaránt felsorakoztató repertoárjában saját szerzemények, népdal átdolgozások, irodalmi alkotások megzenésítése szerepel.

Műsorukban elhangzanak betyárballadák, valamint népdalkincsünkből válogatott dalok.

A Széljáró Balladás hangszerelésében a hagyományos népi mellett a jazz-blues, rock, funky zenei stílusok találhatók meg, egy egyéni, rájuk jellemző hangzásvilágban.

Tagjaiban az alkotás és közvetítés vágya mellett közös szándék az együtt zenélés öröme.

A zenekar eddig négy CD-t jelentetett meg.

Az első albumuk, „Duhaj gyerek vagyok” címmel a XIX. századi híres – hírhedt alföldi betyárok életét, mutatja be elhíresült rabló betyárok tragikus-tragikomikus történeteivel, az őket üldöző Ráday-korszak kegyetlen világát felidézve. A produkcióban elhangzanak többek között a Rózsa Sándor, Bogár Imre, Patkó Bandi, Csehó Pista és más kegyetlenkedő betyárokról szóló balladák, vidám és lírai feldolgozásban.

Második lemezüket „Pásztorlélek” címmel adták ki. Zenei anyagában a pusztákon élő pásztoremberek érzésvilágát, embert próbáló életét tárják elénk a népzenei feldolgozás eszközével.

Elkötelezetten vállalnak részt Kiskunfélegyháza kulturális életében, annak gyarapításában és a város kultuszápolásában.
E munkájuk eredményeként született meg „A mi Petőfink” című albumuk 2018-ban, majd ezt követte „A mi Móránk” 2019-ben.
Mindkét lemezen diák és felnőtt verselők mellett saját zenésítésben csendülnek fel Petőfi Sándor hazafias és szerelmes versei, illetve a kisgyermekeknek ajánlott Móra Ferenc versek.

A Széljáró Balladás már számos, nagyszabású rendezvényen szerepelt, csak néhányat említve: az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett Nyeregszemlén, a Perbáli Magyar Örökség Napján (PerbálFeszt), a Hősök terén megrendezett Nemzeti Vágtán, a Badacsonyi Borhetek - Borgasztronómiai Fesztiválon, a zirci Bakonyi Betyárnapok - Országos Betyártalálkozón, a kecskeméti Hírös Hét Fesztiválon, a Nemzeti Múzeumban a Múzeumok Majálisán, Szegeden a Dóm-téren, a bugaci Kurultaj-on, az őrségi Tökfesztiválon és sok más település rendezvényein. Erdélyben a Tordai Magyar Napokon és Kézdivásárhelyen.

Az együttes tagjai:
Pázmándi Judit - ének, hegedű
Kurai - Kis Szilvia – cselló
Fekete Benő – basszusgitár
Czakó Tibor - dobok, ritmushangszerek
Zoltán Zoltán - gitár
Vas László - ének, gitár, hosszúfurulya, doromb, tekerőlant

Elismerésük: „Kiskunfélegyháza kulturális életében betöltött szerepükért, magas művészi színvonalat képviselő előadásaikért, közösségteremtő és hagyományőrző tevékenységük elismeréséért” oklevél 2015-ben, Kiskunfélegyháza Város Képviselő - testületétől.

Ez a hanglemez a Kiskunfélegyházán élők Petőfi Sándor iránti tiszteletét, szeretetét, a város bő évszázados kultuszának tovább erősítését hivatott szolgálni.
Mint ahogy a költő magáénak vallotta e helyet, úgy a Széljáró Balladás együttes is magáénak vallja Őt, példaképnek tekinti a sorsa által rövidre szabott, ám mégis bőséges, világirodalomban is jelentős szerepet betöltött munkásságát, haza iránti szeretetét és önfeláldozását.
Itt, gyermekkora színterén a zenekar az elődök példáját követve őrzi Petőfi-kultuszunk hagyományát, ezzel a hanglemezzel, és a költő megzenésített verseikkel való fellépéseivel adják tovább örökül Petőfi Sándor szellemiségét a jelennek, hogy az majd a jövőé lehessen.

Az albumon szereplő dalokat előadja a Széljáró Balladás együttes tagjai:
Pázmándi Judit - ének, hegedű,
Kurai-Kiss Szilvia – cselló,
Fekete Benő akusztikus gitárok,
Hegyi Bence – dobok, ütős hangszerek,
Süveges Szilárd basszusgitár,
Vas László – ének, akusztikus gitár, tekerőlant.

A zenét szerezte: Vas László. A lemezen hallható verseket válogatta: Kapus Béláné. Prózai előadók kiskunfélegyházi diákok és felnőttek.
A felvételek a Holy Hole Stúdióban, Kecskeméten készültek. Hangmérnök: Háry Péter. Hanglemezgyártó: HDcopy Kft. Szeged /hdcopy@hdcopy.hu/.
Borítóterv: Molnár István. Kiadó: Vas László.

  • szeljaroballadas.txt
  • Utolsó módosítás: 2022/12/20 10:33
  • szerkesztette: kiskunadmin