mezosikaroly

(Földeák, 1907. január 15.– Kiskunfélegyháza, 1971. július 4.) tanár, történész, neves irodalomtörténész, Petőfi–kutató, Móra–kutató.

Metzner Károly Nándor néven született, gyermekéveit Csongrádon töltötte, Állami Polgári Fiúiskolát is ott végezte. Tizenhárom éves korában költöztek családjával Kiskunfélegyházára, itt érettségizett a helyi gimnáziumban 1924-ben.

Felsőfokú tanulmányait Szegeden, a Horthy Miklós egyetemen végezte, 1928-ban avatták bölcsészdoktorrá „summa cum laude” eredménnyel. Az 1928/29-es tanévben a bécsi Collegium Hungaricumban ösztöndíjas hallgató volt.

1930-ban kapta meg középiskolai magyar–történelem–német szakos tanári oklevelét és ebben az évben nevezték ki a kiskunfélegyházi Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet tanárává.

1932-ben kötött házasságot Oroszi Anna okleveles tanítónővel. A házasságból három gyermek született. Nevét 1933-ban belügyminisztériumi engedéllyel Mezősi Károlyra változtatta.

1930-1942-ig tanárként, 1942-1957-ig, mint a tanítóképző intézet igazgatója vállal aktív szerepet az iskola életében. 1958-ban leváltották gimnáziumi igazgatói tisztségéről, mert 1956-ban tagja volt a félegyházi Nemzeti Tanácsnak, ezután csak az intézmény tanáraként működik.

1944-ben a Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem Bölcsészet, Nyelv és Történettudományi Karán „Magántanári Oklevelet” szerez.

1952 és 1962 között – megszakításokkal – a Kiskun Múzeum vezetője.

Az oktatás-nevelés mellett településtörténettel, helytörténettel, iskola-történettel foglalkozott. 1970-ben beválasztották az Országos Petőfi Emlékbizottságba.

1963-tól – nyugdíjazásáig - a Pest Megyei Múzeumok igazgatója.

64 éves korában hunyt el, sírja a kiskunfélegyházi Alsótemetőben található.

Tiszteletére az Ótemplom-kertben domborművet állított a város és a Magyar Kultúráért Határok nélkül 2001 Alapítvány.

  • Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója 1971.
  • Petőfi–emlékplakett 1972.
  • Kiskunfélegyháza díszpolgára 1991.

A kiskunfélegyházi Petőfi-kutatók legkiemelkedőbb alakja.

A szülőhely körüli évszázados vita késztette az 1950-es években a hosszadalmas, szerteágazó levéltári kutatásra. Feldolgozta - félegyháziak mellett - a dunavecsei, a szabadszállási és a kiskőrösi adatokat is. Elemezte az iskolai anyakönyveket, Petőfi házassági anyakönyvének a születési helyre vonatkozó bejegyzéseit, a költő barátainak, ismerőseinek, szomszédoknak tanúvallomásait.

1954-re állt össze „Az évszázados Petőfi-per” című tanulmánya, amely 517 oldalon összegzi a szülőhely körüli vitát.

A „Petőfi családja a Kiskunságban”, a „Kiskunfélegyházi életük” című tanulmányaiban közzétett adatok nagy része addig még ismeretlenek voltak a költő életrajzi leírásaiban.

Tudósi alapossággal foglalkozott a Petrovics család gazdasági, társadalmi helyzetével, félegyházi lakásukkal.

Kutatott Pest megyében is Petőfi-emlékek, Petőfi-adatok után (Pest megyei Múzeumi Füzetek 1964.). Nagyjelentőségű tanulmányai sorában megírta Petőfi halála körülményeinek általa tartott „legmegalapozottabb” változatát.

A Dunántúl gazdasági és népességi leírása a XVIII. század elejéről. Föld és ember. 3 sz. 1-7.p.

Erdélyi László: Magyar történelem új rendszerben (középiskolai történelem könyv). Szerk.: Franklin nyomda, 1931. 198 p.

  • Ism. Metzner Károly In: Magyar Tanítóképző 4. sz. 194-195. p.

A Kiskunfélegyházi M. Kir. Állami Tanítóképző–Intézet értesítője az 1930/31. iskolai évről. Szerk.: Rónai Sándor, Kiskunfélegyháza, Feuer Nyomda 72 p.

  • Metzner Károly: Kiskunfélegyháza múltja és fejlődése. 1-16. p.

A Kiskunfélegyházi M. Kir. Állami Tanítóképző–Intézet értesítője az 1931/32. iskolai évről. Szerk.: Rónai Sándor, Kiskunfélegyháza, Feuer Nyomda 72 p.

  • Metzner Károly: Kiskunfélegyháza határtörténete. 1-24. p. Klny is.

Kiskunfélegyháza (városismertető) Kiskunfélegyháza, Feuer nyomda, 1934. 54 p.

Jászkunság gazdasági élete a XVIII. század végén. In: Magyar Gazdák szemléje február, 62-74. p.

Móra Ferenc. In: Csonkamagyarország, február 18. 1-2. p.

Ellés, ahonnan Félegyháza telepítői jöttek. In: Félegyházi Hírlap, Félegyházi Híradó december 16. 1. p.

Félegyházi Krónika: 1743-1935. Az 1935. évi második félegyházi „Kiskun Napok” alkalmából. Szerk.: Mezősi Károly, Kiskunfélegyházi Idegenforgalmi Bizottság, Kiskunfélegyháza, Vesszősi nyomda 84 p.

  • Félegyháza telepítése. Az első lakosok. Anno 1743. 5-10. p.
  • Félegyháza várossá alakul. 25-28. p.

Püspöki látogatás Félegyházán 1761-ben. In: Félegyházi Közlöny május 19. 1-2. p.

A régi Félegyháza életéből. In: Félegyházi Közlöny június 30. 2. p.

A régi Félegyháza közösségi élete. In: Félegyházi Közlöny július 26. 5. p.

Elpusztult templomok Félegyháza határában. In: Félegyházi Közlöny február 7. 5. p.

A tanyai közigazgatás rendezése. In: Félegyházi Közlöny február 28. 1. p.

Első törekvések a selyemtenyésztés meghonosítására hazánkban. In: Magyar Gazdák Szemléje április. 1-4. p.

Erdélyi László: Magyar történelem. Művelődés és államtörténet. (Középiskolai tankönyv.) 1-2 kötet, Budapest, Atheneum Rt., 1936. 2 db, 856 p.

  • Ism. Mezősi Károly In: Magyar Tanítóképző. 4. sz. 181-182. p.
  • A mai osztrák tanítóképzés. In: Magyar Tanítóképző. 4. sz. 192-202. p.
  • A falutörténet szerepe tanítóképzésünkben. In: Magyar Tanítóképző. 8. sz. 422-432. p.

A Kiskunfélegyházi M. Kir. Állami Tanítóképző–Intézet értesítője az 1937/38. iskolai évről. Szerk.: Sárosi István, Kiskunfélegyháza 55 p.

  • Mezősi Károly: Az iskolaügy Kiskunfélegyházán a XVIII. században. 1-17. p.

Városunk településtörténete. In Félegyházi Közlöny szeptember 18. 3.p.; szeptember 25. 5.; október 2. 5. p.

KUGOTOTOVICZ Károly emlékkönyv. Írták tanítványai. Szerk.: Wagner Richard, Szeged, Árpád nyomda 542 p.

  • Mezősi Károly: A területi joghódoltság kérdése a magyar neoacquisita kamarai igazgatásban. 275-385. p.

Miskolczy (István) – Mezősi (Károly): Egyetemes történelem. A Líceum és Leánylíceum I. osztálya számára. Budapest, Szent István–társulat, 2 db. (A Szent István–Társulat tankönyvei)

  • 1. kötet: Az őskortól a nagy francia forradalomig. 181 p.

Miskolczy (István) – Mezősi (Károly): Egyetemes történelem. A Líceum és Leánylíceum II. osztálya számára. Budapest, Szent István–társulat, 2 db (A Szent István–Társulat tankönyvei)

  • 2. kötet: A nagy francia forradalomtól napjainkig. 142 p.

A váci egyházmegye a török hódoltság idején. Pongrácz György tájékoztatása alapján. Kiskunfélegyháza, Vesszősi Nyomda, 55 p.

A magyar nemzet történelme. A Líceum és Leánylíceum III. osztálya számára. Budapest, Szent István–társulat, 2 db. (A Szent István–Társulat tankönyvei)

  • 1. kötet: A magyar őstörténettől a XVIII. század végéig. 167 p. ill.
  • Kirándulás a múltba. In: Kiskunfélegyházi Közlöny december 22. 5-6. p.

A magyar nemzet történelme. A Líceum és Leánylíceum IV. osztálya számára. Budapest, Szent István–Társulat, 2 db. (A Szent István–Társulat tankönyvei)

  • 2. kötet: A XVIII. század végétől napjainkig. Állampolgári ismeretek. 144 p.

Alkotmánytan. A Tanító– és Tanítónőképző Intézetek V. osztálya számára. Budapest, Szent István–Társulat, 138 p.

  • A fegyverjog (jus armorum) megváltása a töröktől visszafoglalt területeken. In: Századok (76.) 179-195. p. klny is.

Bihar vármegye a török uralom megszűnése idejében. (1962.) Budapest, Magyar Történettudományi intézet. 370 p. 2 térkép (Településtörténeti tanulmányok 1.)

A jászkun redemptió eredete. In: Kiskunfélegyházi Közlöny augusztus 24. 3. p., augusztus 28. 3. p.; augusztus 31. 3. p.

Fodor Ferenc: Az el nem sodort falu. Budapest, 1942. 260 p.

  • Ism: Mezősi Károly In: Századok. (78.) 298-299. p.

A Kiskunfélegyházi M. Kir. Állami Líceum és Tanítóképző–Intézet évkönyve az 1943-44. iskolai évről. Az iskola fennállásának LXXIII. évében. Szerk.: Mezősi Károly, Kiskunfélegyháza, Vesszősi nyomda, 38 p.

Az Alföld története az újkorban. Magántanári disszertáció. Benyújtva a Szegedi Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem Bölcsészet–, Nyelv– és Történettudományi Karára. 60 p.

A Kiskunfélegyházi M. Kir. Állami Líceum és Tanítóképző–Intézet évkönyve az 1944-45. iskolai évről. Az iskola fennállásának LXXIV. évében. Szerk.: Mezősi Károly, Kiskunfélegyháza, Iskola igazgatósága, 22 p.

Félegyházi Krónika. A városok közötti újjáépítési versennyel kapcsolatban rendezett kiállítás. 1946. évi augusztus 20. Kiskunfélegyháza, Vesszősi Nyomda 18 p.

  • Mezősi Károly: Kiskunfélegyháza társadalmának fejlődése. 7-13. p.

A Kiskunfélegyházi M. Kir. Állami Líceum és Tanítóképző–Intézet évkönyve az 1945-46. iskolai éve. Az iskola fennállásának LXXV. évében. Szerk.: Mezősi Károly, Kiskunfélegyháza, Iskola igazgatósága, 38 p.

Félegyházi Kun-Napok 1947. szeptember 20-23. Kiskunfélegyháza Vesszősi Nyomda. 64 p.

  • Mezősi Károly: Az 1848. év eseményeinek hatása Kiskunfélegyházán. 7-17. p.

A Kiskunfélegyházi M. Kir. Állami Líceum és Tanítóképző–Intézet évkönyve az 1946-47. iskolai évről. Az iskola fennállásának 76. évében. Szerk.: Mezősi Károly, Kiskunfélegyháza, Iskola igazgatósága, 39 p.

  • Az évkönyv melléklete: Mezősi Károly:A Kiskunfélegyházi Állami Tanítóképző-Intézet 75 éves története. 16 p., klny. is

A Kiskunfélegyházi M. Állami Líceum és Tanítóképző–Intézet és Dolgozók Tanítóképző–Intézetének évkönyve az 1948-49. iskolai évről. Az iskola fennállásának 78. évében. Szerk.: Mezősi Károly, Kiskunfélegyháza, Iskola igazgatósága, 26 p.

„Tisza melléki táborozás s Szolnok bevétele. Egy negyvennyolcas honvédtiszt emlékirataiból. In: Jászkunság. 2.sz. 21-26. p.

  • ua. In: (Hadtörténelmi!) Hadtörténeti Közlemények 1956. 2.sz. 189-210. p.

Az ifjú Móra ismeretlen költészete. A nagy szegedi író halála huszonegyedik évfordulójára. In: Délmagyarország, február 6. 5. p.

Móra és szülővárosa. A nagy szegedi író halála huszonegyedik évfordulójára. In: Délmagyarország, február 6. 5. p.

A 48-as eszmék Móra Ferenc írásaiban. In: Délmagyarország, március 20. 4. p.

Móra Ferenc szülőháza In: Tiszatáj, 4.sz. 278-285. p.

  • ua.: Móra Ferenc szülőház. Kiadja a kiskunfélegyházi Városi Tanács VB. Művelődési osztály, Kiskunfélegyháza. (Bácsm.) Ny, 1972. 12 p.
  • ill (Kiskunfélegyházi honismereti füzetek 1.)

„Engem Félegyháza tett íróvá…” Móra Ferenc emlékének a kiskunfélegyházi szoboravatás alkalmából. 1956. május 6. (Összeállította: Mezősi Károly), kiadja: Móra Ferenc Kultúrház, Kiskunfélegyháza, Bácsm. Nyomda 31 p. ill.

  • 1 Móra Ferenc és szülővárosa. 3-16. p.
  • 2 Móra Ferenc ifjúkori elfelejtett műveiből. 18. p.

Móra Ferenc gyermekkora, tanulóévei. In: Kiskunság 3.sz. 129-135. p.

Kiskun Múzeumunk I-II. In: Félegyházi Közlöny március 24. 2. p. ; április 1. 2. p.

A félegyházi Hattyú. In: Félegyházi Közlöny április 4. 3. p.

Móra István. 1864-1957. (Nekrológ) In: Félegyházi Közlöny június 16. 2. p.

Nagyjaink helyi kultuszáról. In: Félegyházi Közlöny október 13. 2. p.

Félegyházi körséta. A Petőfi szobor. In: Félegyházi Közlöny augusztus. 1. 6. p.

Félegyházi körséta. A „Görög-ház”. In: Félegyházi Közlöny, augusztus 8. 6. p. ; augusztus 15. 6. p.

Félegyházi körséta. A Hattyú. In: Félegyházi Közlöny augusztus 22., 6.p.

Félegyházi körséta. A városháza. In: Félegyházi Közlöny augusztus 29. 6. p. ; szeptember 5. 6. p.; szeptember 12. 6. p.

Félegyházi körséta. A Korona épülete. In: Félegyházi Közlöny szeptember 19. 6. p.; szeptember 26. 6. p.

Félegyházi körséta. A Petőfi ház. In: Félegyházi Közlöny október 3. 6.p. ; október 10. 6. p.

Félegyházi körséta. Az I. sz. Leányiskola épülete. In: Félegyházi Közlöny október 17. 6. p.

Félegyházi körséta. A régi kisgimnázium. In: Félegyházi Közlöny október 24. 6. p.; október 31. 6. p.

Félegyházi körséta. Az Ótemplom. In: Félegyházi Közlöny november 7. 6. p.

Félegyházi Kiskun Napok 1959. Kiskunfélegyháza, Bács-Kiskun megye Nyomda 64 p.

Mezősi Károly: Kiskunfélegyháza haladó hagyományai 1959. a Kiskunság egykori székvárosában, Félegyházán jelentős évfordulók, nevezetes emlékezések esztendeje.

  • I. Petőfi. Félegyházától Fehéregyházáig.7-14. p.
  • II. Holló Lajos 1859-1918, “… ahol ő küzdött, - ott csillagot nem adtak.” 14-19. p.
  • III. Móra Ferenc 1879-1934. “…az apa vétke örökbe maradt a fiára.” 19-22. p.

“Kenyeret sütök a magyar irodalom asztalára.” Móra Ferenc 1879-1934. In: Petőfi Népe, február 8. 4.p.

Börtönmúzeum a Kiskun Kerület egykori székházában. In: Petőfi Népe június 21. 8. p.

Levéltári okmányok és protokollumok. “A Helység kalapácsa” figuráiról. In: Élet és irodalom 27. sz. 2. p.

A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium emlékkönyve (fennállásának 150. évfordulója alkalmából). 1809/10-1959/60. Közzéteszi: Borda László, Kiskunfélegyháza, Bács m. ny. 186 p.

  • Mezősi Károly: Az algimnázium története. 1809-1891. 27-90. p.

Móra Ferenc ismeretlen ifjúkori verseiből. In: Irodalomtörténet. 2-3.sz. 185-198. p.

Danae aranyesője. Móra Ferenc megjelenése Szegeden. In: Délmagyarország, május 6. 4. p.

Balog János-Mezősi Károly: Berénytől Félegyházáig. Adatok Móra családjának történetéhez. In: Jászkunság 2.sz. 65-68. p.

Jegyzőkönyv a múzeumok tudományos munkájáról és a Művelődésügyi Minisztérium Petőfi termében 1963. december 17-én tartott értekezletről. (Hozzászólások: Balassa Iván, Mezősi Károly: A múzeumi tudományos munka…) In: Országos Múzeumvezetői konferencia 1963. Budapest, 19-62. p.

Móra levele diákkorából. In: Jászkunság 1-2.sz., 4-13. p.

Két város versengése egy író hamvaiért. Emlékezés Móra Ferencre. In: Élet és Irodalom, február 8. 7. p.

Móra Ferenc „amilyen volt 1933-ig, és amilyen nem lesz többet…” In: Csongrád Megyei Hírlap, február 9. 7. p.

Pest megye múzeumai. Budapest, Pestm. ny. 93 p. ill. Pest megyei múzeumi füzetek 2.

Új feladatok 1968. A Pest megyei népművelők váci konferenciája. Vác, 1967. június 26-28. Kiadja: Pest Megyei Tanács VB. Művelődésügyi Osztálya, Budapest, Pestm. ny. 111 p.

  • Mezősi Károly: A Pest megyei múzeumok helyzete és tevékenysége. Korreferátum az 1966-67. népművelési évad értékeléséhez. 31-37. p.

Országos vetélkedő honismeretből. In: Múzeumi Közlemények 1.sz. 45-47. p.

Czakó Zsigmond emlékezete. “Öngyilkosság által december 14. 1847.” In: Népszabadság december 14. 7. p.

Oszlik a fátyolfelhő Félegyháza felett. Válasz Zsigó Ferenc cikkére. (M. K. szavait lejegyezte: Bálint László.) In: Félegyházi Közlöny január 5. 8. p.

Móra Ferencről emlékezünk. In: Félegyházi Közlöny február 23. 8. p.

Adatok a félegyházi iskolák és oktatás történetéből. Szerk.: Mezősi Károly, Mészáros László, Fekete János In: Félegyházi műsor. Augusztus. 20-24. p.

Cumania. Bács-Kiskun megyei múzeumok közleményei. Szerk.: Horváth Attila. Kiadja: Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2. kötet: Ethnographia. Szerk.: Solymos Ede, Ke. Petőfi nyomda 517 p. ill.

  • Mezősi Károly: Kiskunfélegyháza településtörténete és XVIII. századi társadalma. 331-364.p. klny is.

Holló Lajos emlékezete (1859-1918). In: Forrás 7-8.sz. 54-56. p.

Móra Ferenc ifjúkori versei. Szerk.: Péter László, Közreadja: Kiskunfélegyháza Város Tanácsa, Kiskunfélegyháza Szegedi nyomda, 270(2) p.

  • Mezősi Károly: Móra Ferenc félegyházi élete. (Fényképekkel és hasonmás melléklettel) 5-64.p. 8. t.

Móra Ferenc félegyházi élete és ifjúkori költészete. In: Petőfi Népe február 29. 5. p.

Megyer Szabolcs: Móráról-Mórától (Antológia), Budapest Tankönyvkiadó, 400(4) p.

  • Mezősi Károly: Félegyháza a századvég ellenzéki városa (r.) 10. p.
  • Mezősi Károly: A szülők és Félegyháza (r.) 12. p.
  • Mezősi Károly: Móra Ferenc születési adatai (r.) 12. p.
  • Mezősi Károly: Móra Ferenc tanulóévei (r.) 43. p.
  • Mezősi Károly: A gimnáziumban (r.) 43-44. p.
  • Mezősi Károly: A kitűnő diák (r.) 54-55. p.
  • Mezősi Károly: Az első szerelem (r.) 73-74. p.
  • Mezősi Károly: Walleshausen Ilona (r.) 74-75. p.
  • Mezősi Károly: Petőfi és Kossuth (r.) 177. p.

Petőfi Sándorról, a hozzá kapcsolódó félegyházi épületekről, történetekről szóló írásainak jegyzéke:

Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár

A Kiskun Múzeum könyvtára

  • mezosikaroly.txt
  • Utolsó módosítás: 2022/11/09 18:11
  • szerkesztette: kiskunadmin