palyazatunkrol

A félegyházi Petőfi-kultusz digitális forradalma

A Kiskun Múzeum nagy célja és elhatározása volt egy olyan adatbázist létrehozni, mely könnyen hozzáférhető, fenntartható és minden korosztály számára érthető és elérhető.

A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan, a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kiírására beadtuk pályázatunkat, mely pozitív elbírálást kapott.

A pályázat két fontos alappillére a tudomány és a közművelődés.

A tudományos részben egy adatbázist hoztunk létre, melynek célja, hogy Petőfi Sándor emlékezetét ápolja, a költő kultuszának éltetését Kiskunfélegyházán több fajta aspektusból bemutassa, eddig nem teljesen feltárt és kutatott kéziratokat, kiadványokat, újságcikkeket digitális formában (PDF) online teljesen vagy részben elérhetővé tegye.

Közművelődési programban született meg „Az én Petőfim” című szabadtéri kiállítás, ami bemutatja, miként gondolkodnak a kiskunfélegyháziak Petőfiről, a múzeumpedagógiai programok és Játék a téren, gamificalt játék azt szolgálja, hogy a nagyközönséghez mégközelebb kerüljön lánglelkű költőnk élete, munkássága kultusza.

A pályázati lehetőségből megvalósított adatbázis és közművelődési program egy biztos alap megszilárdításának a kezdete, mely nemes ügyet szolgál. Biztosítja az életen át tartó tanulást, összegzi 150 esztendő történetét és állhatatos munkáját és kapcsolatot teremt azon lelkes Petőfi-kultuszápolók, -kutatók és lokálpatrióták között, akik hozzá tudnak tenni a félegyházi Petőfi-kultusz digitális forradalmához.

Intézményi és önkéntes segítői összefogással készült el mindaz, amiből megtudhatják, miként gondolkodtak elődeink és miként gondolkodunk mi itt a 21. században Petőfi Sándorról.

  • palyazatunkrol.txt
  • Utolsó módosítás: 2022/11/14 14:28
  • szerkesztette: kiskunadmin