(Böhönye, 1865. április 28.– Budapest, 1937. február 12.) tanár, tudós, múzeumigazgató, a Kiskun Múzeum alapítója, Móra Ferenc irodalomtanára

1865. április 28-án született a Somogy megyei Böhönyén. Édesapja Szalay József, édesanyja Babay Judit vendéglősök voltak. Jó tanuló révén, 1881-ben belépett a piarista rendbe, taníttatása költségeit ettől kezdve a rend fizette. A kaposvári, veszprémi, váci gimnáziumok után végül 1884-ben Kecskeméten érettségizett. 1884-1886 között a nyitrai kegyesrendi hittani intézetben hittanári diplomát szerzett, és ebben az évben letette az ünnepélyes fogadalmat, pappá szentelték. 1886 őszétől 1888 nyaráig nevelőként dolgozott Dorgó Albert királyi közjegyzőnél Kolozsvárott, közben a kolozsvári egyetemen folytatta felsőfokú tanulmányait. Magyar-latin szakos tanári diplomáját jóval pappá szentelése után szerezte meg. 1888–1893 között Léván tanított a kegyesrendi főgimnáziumban. Tanári munkája mellett irodalmi és nyelvészeti kutatásokat is folytatott. Több cikke jelent meg a Magyar Nyelvőrben és a Bars című hetilapban. 1893-ban vállalva a kegyes-rendből való kilépést, a félegyházi főgimnáziumban vállalt tanári állást. Tornatanítói oklevelet is szerzett. Őre lett a gimnázium ifjúsági könyvtárának, majd 1900-tól régiségtárának is. Elnöke lett a Petőfi Önképzőkörnek. 1895-ben megnősül. Felesége Sztojakovics Blanka, két gyermekük Gyula és Margit. Ez évben megalapítja a Kiskunfélegyházi Hiradó helyi lapot, melynek szerkesztője és tulajdonosa. 1907-ben a Kiskunfélegyházi Daloskör (1927. április 1-től Petőfi Daloskör) alapító tagja, 1909-től alelnöke, 1926-1934 között elnöke, 1934-től örökös díszelnöke volt. 1902-ben városi képviselőként kezdeményezi egy városi múzeum megalapítását, amelynek első igazgatója volt 1934-ig.

Petőfi szülőhely-vitába mélyebben nem kapcsolódott be, de figyelemmel kísérte azt. 1899-ben még egyértelműen Félegyházát tartja Petőfi szülővárosának, majd 1902-es munkájában már a szülőhely-vitában, a híres monográfia–író Dr. Ferenczy Zoltánnak, illetve Kiskőrösnek ad igazat. Felkereste Móczár Lajost és Szarvas Mihályt, a gyermek Petőfi játszótársait, illetve mindazon családokat, kiknek felmenői Petőfivel együtt gyerekeskedtek, és lejegyezte a költőhöz köthető emlékeiket. Támogatta a helyi Petőfi-kultusz kiépítését. Aktívan részt vett a Pásztor Ferenc által 1896-ban kezdeményezett Petőfi-alap (a félegyházi születésű tanulókat segélyező pénzalap) munkájában. A szervező munka dandárját vállalta magára. 1934-ben Budapestre költözött, lánya gondozta 1937-ben bekövetkezett haláláig. Városunk közéletének irányításában, a Petőfi-kultusz kialakításában Szalay Gyula 31 évig vett aktívan részt. Tiszteletére az Ótemplom-kertben domborművet állított a város és a Magyar Kultúráért Határok nélkül 2001 Alapítvány.